|
Bemelegítésnek
vegyük kritikai érzékünk tűéles fókuszába a divatos, bár kissé már
nyárspolgári "eljutni A-ból B-be...EZ a kocsi" kijelentést. Amíg a
kommunista autóipar terpeszkedett kis hazánkban, addig ez a
definíció a tapasztalatok szilárd talaján állt.
Amikor aztán kezdtek beszivárogni a nyugati hordák
középkategóriái, élménykedés lett az autó, majd mikor beoldalgott
a piacra a
Subaru-gyár - különös tekintettel az
Impreza modelljére
-, a kocsi egyenlő lett az élvezeti cikkel, narkotikummal, afrodiziákummal, az Istenek eledelével, minden függőség
kiváltójával.
A tulajdonosok - azokkal vállvetve, akik akár csak egyszer is
ültek már a jobb egyesen - többé nem hagyták, hogy a démosz
határozza meg nekik, mi az autó.
Jelen szösszenet kitüntető figyelmet utal az
Imprezának, mivel a
szerzőnek közvetlen, említésre méltó fizikális tapasztalatai
egyelőre csak ezen modellhez kapcsolódnak.
Az
Impreza-életérzés
Adott egy karajosabb, U-alakú kanyar, a történeti hűség kedvéért
legyen ez a Hősök terét hátulról serényen körbefogó
aszfaltkolbászka. Adjunk hozzá némi
Imprezát, sózzunk rá egy
büszke pilótát és bolondítsuk meg jelen sorok írójával, aki minden
bizonnyal kiérdemelné, hogy a fent említett teret ezentúl róla
elnevezettként emlegessék.
Feldübörög a
boxer, röffen egyet a kipufogódob és Isten arra
ébred, hogy az anyósülésen kotló egyszeri ember hirtelen meghasadt
személyisége kánonban szavalja a Miatyánkot. Mire elérjük a kanyar
csúcspontját, a gépállat 100 km/h-val trappol, a gumik meg se
nyikkannak, a far leheletnyit sem riszálja magát és érzi az ember,
érzi, hogy a töméntelen csikó szinte kívánja még az ostort,
cinkosan kacsintva a sofőrnek: lépj oda, kisgazdám, ma sérvig
tolnám a fordulatszámot.
A kanyar végén csak illendőségből fékezünk, mégse lenne jó
propaganda, ha fél mázsa pépes öregasszonnyal a turbóban térnénk
garázsba. Rövid leltár következik: az imént átélt gyakorlatot
örömmel ajánljuk minden olyan, műtét előtt álló honfitársunknak,
akik szeretik megviccelni sebészeiket, ugyanis belső szerveink egy
az egyben helyet cseréltek önmagukkal, arcunkon pedig
tartósbérletet váltott egy olyasfajta mimika, amely leginkább a
heveny röhögés közben eltávozottakra jellemző.
A kanyar után levezetünk, az Andrássy utat mintha csak nekünk
aszfaltozták volna le. Elsők vagyunk a pirosnál, a csikóslegény
már izgatja a lovakat, pörgeti a motort, hogy startnál jól
elkapjuk a turbó ütemét. Előttünk tapasztalt egyenruhások kelnek
át a zebrán - amint járdát érint talpuk, megállnak, nyitják a
kempingszékeket, kolbász, karéj kenyér elő a zsebből, almabor a
sapka alól és várják az előadást.
Még fél perc és ki is utaljuk nekik a napi endorfint. A Proex
kipufogó kitesz magáért, az üvegesek minden bizonnyal jó etapot
zártak azon a héten. Alig számolok ötig, megvan a száz, bár a
sofőr pironkodik, hogy egy kicsit elszámolta a fordulatot és a
turbót olyan volt, mint egy kezdő barátnő: az indulásnál nem
szívott. Mindenesetre képzett hazudozó az, aki szerint ez így nem
volt untig elég ahhoz, hogy átéljük azon meglepett pilóták
helyzetét, akiket sisak nélkül ért utol az utánégető bekapcsolása.
Az
Imprezát minden bizonnyal az ezoterikusok is kedvelni fogják,
ugyanis hatásos eszköz a testen kívüli élmény előidézésére: a
testet előremozdítja az autó, de oly nagyhirtelen, hogy a lélek
még másodpercekig toporog egyhelyben és keresi az irányt, merre is
kéne teleportálnia.
Az igazi katarzis akkor ér, amikor hazafelé rotyogva a hajnali
utakon a tulaj kezeim közé meri nyomni a volánt. Annak rendje és
módja szerint a háromsávos főútvonal - melyről minden vasárnapi-
és egyéb autós előrelátóan az ágyba evakuálta magát -
potenciáljának kihasználása után az egysávosra szűkülés szakaszán
utolérjük az első megelőzendő járművet, egy éjszakai villamospotló
buszt. A kb. 100 lóerős Mazdára szabott zsigereim előzésnél a jól
megszokott visszakettő-padlógázt prezentálják és a fent említett
járgány esetében így is csak 80-90 km/h-ig merik elengedni magukat
a motortérbe szorult mókusok. Itt mire a busz elejéhez érek,
erősen 120 körül sikálom az atmoszférát és ez csak növekszik,
illetve növekedne, ha a visszatérő sávom kellős közepén szembe nem
jönne (nem keresztben, szemben!) egy önjelölt gladiátor, ki
egyedül szeretné összemérni testi kohéziójának minőségét a feléje
robogó 260 pacival.
Áldja meg a Mindenható az ilyen csendes őrülteket: a kényszerű
fékezés hatására nem a menetszél, hanem csak a kipufogóból előtörő
repedtfazék-koncert ébreszti fel a két saroknyival arrébb kotló
rendőröket. Így is kell még kb. 300 méter, amíg a csipák
kipotyognak a vigyázó szemekből, a visszapillantóban - már
szigorúan ötvennel töfögve - csak hosszú másodpercek után vélem
felfedezni az utánunk buzgólkodó kék lámpát.
Felesleges szénhidrátokat égetek, miközben előkotrom az ilyenkor
szokásos menü elemeit: jogosítvány
- pardon, hajtási engedély -, forgalmi, személyi...A két
egyenruhás éppcsak futó pillantást vet az ajánlatomra, a következő
pillanatban már egymást fedezve járják körbe a lóerő-tárlatot.
Előkerülnek a kézenfekvő kérdések a teljesítményre vonatkozólag,
ám néha átmegyünk nosztalgiába és letűnt korok hangulata sejlik
fel, mikor arról érdeklődik a karhatalom, hogy ugyan miből telik
egy ilyen autóra a tulajnak és mi az a zsíros állás, amivel egy
ilyet az ember 30 éves korára az ülőgumói alatt tudhat.
Az
Impreza-életérzés amúgy sem nem lehet teljes a feltűnően
gyakori meszelgetések nélkül - a rend őrei szinte már vallási
buzgalommal terelgetik az út szélére ménesünket. No nem a
modernkori inkvizíció elé akarnak ilyenkor cipelni, ez a gyengén
álcázott manőver valójában - mint láthattuk - egy közúti
ellenőrzésnek kinéző mustra. Így - ismerve a Szerv illedelmesebb
példányainak default köszöntési rítusát - tulajdonképpem azt is
elmondhatjuk, hogy van, ki szó szerint tiszteleg a márka előtt.
Az
Imprezából készül kombi változat is, változatlan
teljesítménnyel. Becsapós fajta ez. Nincs ahhoz hasonló érzés,
amikor egy, a bajor autóipar gyöngyszemében csücsülő, csupaszfejű
egysejtűség a piroslámpánál a nemzetközileg méltán elhíresült
gesztussal ajándékoz meg - gyengébbek kedvéért: köze van a
kinyújtott középső ujjhoz -, erre kisbemutatót tartunk a hátsó
ülésen terpeszkedő asszonyból, annak a szügyén csüngő csecsemőből,
a csomagtartó rejtelmei közül a vödör vízbe merített szákban
úszkáló fél mázsa pontyból - melyeken természetesen
Subaru-emblémás úszónadrág feszül -, végül pedig egy érzékeny
padlógázzal magára hagyjuk a feltételezhetően hirtelen buddhista
hitre áttért provokátort (a fej végül is már megvan hozzá).
Ergo: ez a mutáns a báránybőrbe bújt vérfarkas, a családi autónak
álcázott mindenevő.
Ami az
Imprezában jó:
-kedélybetegeknek örömtréningként receptre írható
-buknak rá a nők (legrosszabb esetben a zebrán, a motorháztetőre)
-a lóerő- és nyomatékfüggők közül mind az egyedülállók, mind a
családosok rátalálhatnak vele az "Út"-ra
-erő, nyomaték, jajszűzanyám, hol a fék?
Ami az Imprezában rossz:
-nekem nincs
bebaszov |
